Rendőrök vittek el egy diákot az érdi technikumból, elrendelték a letartóztatását

Az ügyben több tanút is kihallgattak.

A rendőrök egy érdi iskolában kapták el azt a 18 éves tanulót, aki már évek óta kábítószert árult a környéken. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság információi szerint B. Richárd még iskolatársainak is adott el a drogból.

Mint kiderült, a hatóságok ősszel indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem miatt, az üggyel kapcsolatban pedig tanúkat is kihallgattak. A nyomok végül egy helyi lakoshoz, R. Richárdhoz vezettek, akit a napokban állítottak elő.

Fotó: police.hu

A gyanú szerint a fiú 2017 óta árusított marihuánát, melynek grammját 3-4 ezer forintért adta el a fogyasztóknak.

Az egyenruhások azonban nem először tartottak kutatást a díler lakásában, ugyanis 2024 októberében és idén is droggyanús anyagokra és az azok porciózásához használatos eszközökre, valamint nagyobb összegű pénzre bukkantak, amit lefoglaltak.

Az érettségi előtt álló diák nem csak árulta, hanem fogyasztotta is az illegális szereket, amit a drogteszt is alátámasztott.

A drogkereskedelemmel gyanúsított 18 évest őrizetbe vették és elrendelték a letartóztatását.

2025. február 13. 11:31
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...
A szlovák kormány azt szeretné, ha a jövő héten megállapodást köthetne az Európai Bizottsággal, aminek a révén elker...