Rendőrök lepték el a plázát, egy rakás bilincsre volt szükség

Közel 45 millió forintot foglaltak le csomagküldő szolgálatos csalóktól a rendőrök, miután rajtaütöttek a csoporton Budapest egyik bevásárlóközpontjában. Az ukrán banda magyar bűnözőket is bevont a csalásokba.


A kiberbűnözésre szakosodott nyomozók július 13-án feljelentés alapján kezdtek nyomozni egy közösségi oldalon megjelent hirdetésre jelentkező csaló ellen, aki vásárlást színlelve az eladó banki adatait akarta megszerezni.

A feljelentő hirdetésére az ismeretlen elkövető egy üzenetküldő alkalmazásban jelentkezett potenciális vásárlóként, és az üzenetváltás során azt állította, hogy az eladó terméket előre utalással kívánja fizetni, a szállítást pedig egy csomagküldő szolgáltatóval szeretné megoldani. A csaló ezt követően megírta, hogy megrendelte a szállítást a termékre, majd küldött egy adathalász linket a hirdetőnek. Azt állította, hogy amennyiben az eladó kitölti az űrlapon szereplő adatokat, akkor teljesül az utalás, és megkapja a termék vételárát. A link megnyitását követően a sértett egy olyan webfelületre jutott, ahol ki kellett választania saját számlavezető bankját, majd a gyanútlan eladó kitöltötte az űrlapot és megadta saját internetbankjának azonosító adatát és jelszavát – részletezte az esetet a rendőrség.

A sértett azon túl, hogy banki adatainak elküldésével teljes hozzáférést biztosított a bankszámlájához, munkáltatója forint és euró számláját is elérhetővé tette az elkövető részére, mivel a cég rendelkezési jogosultságot biztosított ehhez neki.


Az elkövető így hozzáfért a cég számláihoz. Először átvezetett az euró alapú bankszámláról a forint alapúra 50 millió forintot, majd az összeget részletekben több számlára tovább utalta; 15 millió forint egy magyar férfi, M. Dániel számlájára, míg szintén 15 millió forint egy ukrán állampolgár számlájára került. Az elkövető ezután még 20 millió forintot utalt egy gazdasági társaság számlájára, melyről a nyomozók megállapították, hogy az egy magyar férfihez, J. Lászlóhoz köthető.

A gazdasági társaság számláját az eljárás során tovább vizsgálták a nyomozók és kiderült, hogy arra utalták át egy másik, csalás áldozatává vált sértett pénzét is. A rendőrök a nyomozás során további sértetteket azonosítottak, és megállapították, hogy ezidáig az elkövetők hat sértettől összesen 62 millió forintot tudtak megszerezni.

A nyomozók végül azonosították az elkövetői kört, akiket július 10-én egy belvárosi bevásárlóközpontban elfogtak. A rajtaütést megelőzően kiderítették, hogy a csalások elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárokból álló csoport budapesti bevásárlóközpontokban, és azok környékén szervezi a csalás útján megszerzett összegek begyűjtését.

Fotók: police.hu

A kicsalt pénz fogadásához szükséges magyar pénzintézeteknél vezetett bankszámlák nyitásához az elkövetők strómanokat szerveztek be, akik az ukrán csoport tagjaival közösen vették fel a pénzt a bankszámlákról, majd pénzváltókban euróra, amerikai dollárra, valamint angol fontra váltották át, és továbbították a megbízóik részére.

A nyomozók az akció során négy magyar és négy ukrán állampolgárt állítottak elő, majd hallgattak ki gyanúsítottként pénzmosás miatt. A magyar állampolgárok közül ketten a strómanok beszervezéséért voltak felelősek. Az ukrán állampolgárok közül hárman a pénzváltásokat koordinálták, és átvették az átváltott pénzt.

A gazdasági nyomozók az információs rendszer felhasználásával elkövetett jelentős kárt okozó csalás miatt folytatott büntetőeljárásban a szervezéssel és koordinálással gyanúsítható öt elkövetőt őrizetbe vettek, a bíróság elrendelte letartóztatásukat. Hatodik társukat, egy ukrán állampolgárt bűnügyi felügyelet alá helyezték.

A rendőrök a nyomozás során tíz helyszínen tartottak kutatást, amelyek során 21 mobiltelefont, 31 bankkártyát, 953 ezer forintot, valamint 28 ezer eurót foglaltak le. A gazdasági nyomozók az eljárás során közel 45 millió forint kicsalt pénzt tudtak vagyonvisszaszerzés útján lefoglalni.

2023. július 16. 08:42
Brutálisan csúcsbombázó a szurkolólány, de olyan derült ki róla, amitől hátast dobtunk – Fotók
Erre senki nem számított.
Forró fotóval mondott köszönetet a magyar reality sztár, erotikus képsorokat tett közzé
Mellét csupán egy falatnyi textil tartja a helyén.
Bajról árulkodhat a hajunk, érdemes a szakértő tanácsát megfogadnunk
Számos tünettől szabadulhatunk meg.
Megvan Magyarország pornófővárosa, itt a szexet néző települések toplistája - videóval
Ki kevesebbet, ki többet, van, aki állandóan, míg mások egyáltalán nem nézik. A legtöbben pedig tagadják, csakhogy a...
Meghalt a fiatal édesanya, 50 métert repült, édesapja megtörten nyilatkozott
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Így foglald le a repülőjegyed, hogy több maradjon a pénztárcádban
Csak néhány időpontot kell betartani, ezzel viszont rengeteget lefaraghatunk a nyaralás árából.
Menekül a kérdések elől Karácsony
Magyarázat helyett a politikai ellenfelét becsmérelte Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlésben. Ez azután történt, ...
Orbán Viktor Marine Le Pennel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán délután a Karmelita kolostorban megbeszélést folytatott Marine ...
Újszülöttet hagytak a veszprémi inkubátorban, már nevet is adtak a kicsinek
A babamentő inkubátor 23 éves működése alatt már a negyedik babát helyezték el.
Újabb speciális játszóteret adtak át
Speciális hinta, mászóka és trambulin, rengeteg játék várja a fogyatékkal élőket szerdától Kiskunhalason. Itt adták ...
Elképesztő bravúr: bejutott az Euroliga főtáblájára a DVTK női kosárcsapata
Ilyen járgánnyal furikázik a világ legjobb LoL-osa
Ördög Nóra felpofozott egy fiatal magyar zenészt - videó
A pornómodell Molnár Anikó most meztelen fürdőzésről mutatott fotót
Eddig tévedésben éltünk a szifilisz európai eredetét illetően

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.