
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém
Tavaly decemberben esett be információ a ráckevei nyomozókhoz, hogy egy olasz férfi marihuánát termeszt dömsödi otthonában. A kutatási határozattal felszerelkezett rendőrök február 13-án hajnalban gyűltek össze a dömsödi ház ajtajában, majd bebocsátást nyerve szétszóródtak a telken – közölte a rendőrség.
Az ingatlan hátsó, külön erre a célra kialakított melléképületében a nyomozók dohányőrlőt, egy cipős dobozban 272 gramm, négy dunsztos üvegben 1323 gramm, valamint egy műanyag vödörben 41 gramm növényi törmeléket találtak. A házi ültetvény 12 tőből állt, de akadt még egyéb lefoglalni való is: egy dobozban 17,88 gramm mag, illetve a kábítószer termesztéshez használt eszközök, digitális mérleg is.

A házban lakó, olasz állampolgárságú, 46 éves férfi és 52 éves élettársa drogtesztje THC-re pozitív értéket mutatott, ami tovább erősítette az egyébként sem gyenge lábakon álló kábítószertermesztés gyanúját, így mindkettőjüket előállították.
Kihallgatásán a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében elmondta, hogy egészségügyi problémái miatt, fájdalomkezelésre kezdte termeszteni a marihuánát, a magokat interneten rendelte meg 11 ezer forintért. Mivel mindig is érdeklődést mutatott a kertészet iránt, elkezdte nevelgetni és gondozgatni a növényeket. Élettársa vallomása szerint kezdetben ellenezte az ültetést, de azóta rendszeresen „szívnak” együtt.

Fotók: police.hu
A Ráckevei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a dömsödi párral szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér