
Meghalt Bugár Imre
Kedden tárgyalják a Komáromi Járásbíróságon annak a komáromi férfinak az ügyét, aki amellett, hogy rettegésben tartotta nagyszüleit, részegen törni-zúzni kezdett náluk, majd gyilkossággal is fenyegetőzött – tudta meg a Kemma.
A vádirat szerint a férfi 2022. novembere óta lakott nagyszülei társasházi lakásában Komáromban, rendszeresen ivott, részegen pedig agresszíven viselkedett. Kiabált és veszekedett családtagjaival, és több tárgyat is megrongált a lakásban.
Tavaly január 19-én a férfi indulata egészen odáig fajult, hogy a rongálás hevében nem csak a lakásban zúzott össze tárgyakat, de még a lépcsőházi ablakot is kitörte. Ezután talált egy kést, onnantól pedig azzal a kezében hőzöngött és kiabált.
A környékbeliek bejelentést tettek a rendőrségen, majd nem sokkal később a helyszínre is érkezett két járőr. A férfi viszont ekkor a konyhai kést a jobb markában tartva, agressziótól eltorzult arccal, a rendőrök felé tett egy-két lépést, miközben azt kiabálta, hogy „gyertek, kinyírlak benneteket is, utána meg magammal végzek!”

A fotó illusztráció: police.hu
A rendőrök a fenyegetés, és az esetleges támadás lehetősége miatt kihátráltak a lakásból, miközben többször felszólították a részeg férfit, hogy tegye le a kést, ő viszont ekkor visszahátrált a járőrök számára már nem látható előszobarészbe. A rendőrök folyamatosan igyekeztek megnyugtatni, de ezért – késsel a kezében – újból előlépett, közölte, hogy meg akar halni, majd végül letette a kést és a járőrök felé elcsúsztatta.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin