Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be az atlétikai világbajnokságon

Vízosztással, legyezőkkel és árnyékos helyekkel védik a szurkolókat a hőségriadó idején.

Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója a hétfői rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hőségriadó nem zavarja meg a budapesti atlétikai világbajnokság programját – közölte az MTI.

Nem változtattunk a programon, viszont a szervezőbizottság átáll hőségműködésre. Van olyan válságtervünk, amit kidolgoztunk az elmúlt egy évben, ezt most csak elő kellett vennünk a fiókból

– jelentette ki Németh Balázs a Nemzeti Atlétikai Központ főbejáratánál. Kiemelte, hogy több mint 50 ezer legyezővel, ingyen vízosztással készülnek, illetve a szurkolóknak lehetőséget biztosítanak áttelepülni a naposból az árnyékos szektorokba.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mindenki hozhat magával petpalackban italt, kulacsot vagy poharat, mivel friss intézkedésként a stadionparkban ingyenes vízvételi lehetőséget biztosítunk

– tette hozzá.

A szervezők jelezték, hogy a vasárnapi 10 000 méteres síkfutás döntője után két versenyző is hőgutát kapott, és orvosi ellátásra szorult, de nem kellett őket kórházba szállítani. Nekik speciális jeges fürdőt biztosítottak és miután stabil volt az állapotuk, a saját lábukon hagyták el az orvosi szobát. Ilyen esetekre 11 tonna jeget tároltak be a szervezők.

Felhívták a figyelmet a folyadék fogyasztásának fontosságára, illetve fokozottan ajánlják a naptej, sapka és kalap használatát is a stadionba érkezőknek.


Kapcsolódó tartalom:

Lélegzetelállító az atlétikai vb hangulata - Fotók

2023. augusztus 21. 19:31
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Saját iskolatársai kínozták meg - Tények 18.00
Az áldozat senkinek nem mert szólni az iskolában a bántalmazásról, végül a szülei vitték orvoshoz a fiút. További ré...
Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 5. évadának győztese
Véghajrájához közeledik a TV2 gasztro-tehetségkutatójának idei szériája.
Drámai jelenetet vett fel egy utas a 4-es metró aluljárójában, elszörnyedve néztük a képsorokat
Egy utast püföltek a mozgólépcsőn.
Amerikai polip: Gyurcsány titkosszolgálatának előszobájától az USA nagykövetségéig
A Magyar Nemzet amerikai befolyásolási akciót feltáró cikksorozatának befejező részében Somogyi Zoltánt mutatják be.
Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság eln...
Űrkorszakba lépett a porszívózás
Embertelen borzalmakat kellett átélnie Jeff Bezos házvezetőnőjének
Kétszer próbálta kirabolni ugyanazt az óbudai benzinkutat egy férfi
Messi után újabb aranylabdás legenda igazolhat David Beckham csapatához
Képeken Karikó Katalin első percei Nobel-díjasként

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.