
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Müller Cecília egy oltóponton készített videóüzenetben közölte, hogy az oltási akcióhét nagyon sikeresnek mondható, ugyanis már több, mint 131 000 ember vette fel az oltást.
105 000 ember a harmadik védőoltását kapta meg, ők ezzel a delta variáns ellen is védetté váltak.
Müller Cecília üdvözölte mindazokat, akik az első oltásukon estek túl, ők több, mint 18 000 voltak. Úgy fogalmazott, örül annak, hogy ők is elkezdték az utat, amely során védetté válnak.
Az Országos Tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy akinek a második oltása óta több mint 4 hónap eltelt, az vegye fel a harmadik védőoltást is.
Az oltási akcióhét november 22-től 28-ig tart, reggel 7 órától este 19 óráig várják az oltóhelyeken az oltakozni vágyókat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen