
Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben
A cseh születésű főigazgató pénteken összegezte tapasztalatait a héten tett magyarországi látogatása után, amelynek keretében magasszintű tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetőivel.
Mint mondta, nagyon ígéretes megbeszélést folytatott a HM tisztségviselőivel, és rendkívül részletes tájékoztatást kapott a védelmi erők modernizációjával kapcsolatos tervekről. Hangsúlyozta: Magyarország 2018 óta nagymértékben fektetett be forrásokat az új katonai képességek, rendszerek teljes spektrumába, nagy hangsúlyt helyezve a magyar védelmi ipar fellendítésére, valamint a fegyveres erők átfogó átszervezésére is.
Jiri Sedivy a beruházások mértékét is figyelemre méltónak találta.

Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet tölt be az EDA által is támogatott Eurosim projektben. Az Európai Unió védelmi célú Állandó Strukturált Együttműködésének (PESCO) keretén belül megvalósítandó magyar kezdeményezés célja a résztvevő országok számítógépes szimulátorainak közös hálózatba kötése, amely hatékonyabbá és olcsóbbá teheti a tagállamok haderőinek közös kiképzését. "Ez a projekt nagy hozzáadott értéket képvisel az EU számára" - jelentette ki Sedivy.
Az uniós ügynökség főigazgatója méltatta a magyar modernizációs tervek keretében létrejött Digitális Katona Programot, és azt, hogy Magyarország igen aktív az EDA helikopter-kiképzési és gyakorlati programjában.
MTI/Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon


