
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Azonnal bezártak egy vendéglátóhelyet múlt héten Kecskeméten, miután a NAV munkatársait egy ellenőrzés során horrorisztikus körülmények fogadták az étterem konyháján – számolt be az esetről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden közösségi oldalán. Mint írták, egy kínai éttermet ellenőriztek múlt hétfőn, ahol ugyan jövedéki jogsértést nem tártak fel, de a helyiségek átvizsgálásakor szörnyű higiéniai körülményeket találtak.
Az ételek készítésére használt gépek mögött romlott ételmaradványok, a berendezések alatt pedig elhullott rágcsálótetemek voltak, a hűtőből pedig rovarok másztak ki.
A döbbenetes körülményekről a pénzügyőrök videót is készítettek.
A járőrök a látogatás után azonnal értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal munkatársait, akik késedelem nélkül elrendelték a vendéglátóhely bezárását és az élelmiszer alapanyagok megsemmisítését.
Címlapfotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi