
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szinte az utolsó pillanatban vette észre egy indulás előtt álló zuglói sofőr, hogy a családi autóban ismeretlen potyautas rejtőzködött múlt pénteken, amit elsőre nem látott, és még csak nem is hallott az utastérben tekeregni – számolt be az esetről kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán. A kocsi tulajdonosa azonnal értesítette az állatmentőket, akik a helyszínen vették szemügyre a szóban forgó lábatlankodót. Az utastérben megpillantották a barátságtalan siklót, majd rövid taktikai megbeszélés után gyors ajtónyitással, majd határozott, ám óvatos fogással kiemelték a védett hüllőt a kocsiból és szabadjára engedték a természetben.
A rendőrség közleményében felhívta az autósok figyelmét arra, hogy a kocsi utasterébe a kerékjárati íveknél, réseknél, hézagoknál képesek bepréselni magukat a kisebb állatok, amivel amellett, hogy sérülhetnek és el is pusztulhatnak a motor indításakor, még az autó működését is kockáztathatják.
Címlapfotó: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen