Rémeket látott a tokodi pofonosztó, tántorogva osztott igazságot – Videó

Pillanatok alatt elszabadultak az indulatok. Most történt vádemelés az ügyben. 

Egy erősen ittas férfi odament egy másik vendéghez a tokodi kocsmában még 2022. október 16-án, mert azt hitte, hogy a másik italozó felvételt készít róla. Ezért odalépett, hogy elkérje a telefonját. A leszólított férfi nem engedelmeskedett, sőt, meg is jegyezte, miért tenné.

A feldühödött kötekedő ezután „mutassa a telefont” ordítás kíséretében leadott egy pofont neki.

Az áldozat erre felállt az asztaltól, lökdösni kezdte támadóját, aki ezután leütötte a férfit, majd mikor már a földön feküdt, belerúgott és többször is megütötte.

Fotó: Magyarország Ügyészsége / A felvétel ide kattintva tekinthető meg 

Egy nő próbálta meg szétválasztani a feleket, ennek ellenére a küzdelem folytatódott, a részeg férfi rugdosta és halántékon ütötte áldozatát, akinek a veréstől eltört az orra. A támadó nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Garázdaság miatt az idősebb férfivel szemben pénzbüntetést, a fiatalabb férfivel szemben súlyos testi sértés miatt felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést javasol az ügyészség – áll a hétfői közleményükben.

2023. április 03. 12:59
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...