
Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"
Az MTÜ bejelentette: az őszi belföldi, országos kampány fókuszában a hazai borrégiók állnak, a cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása.
Európában és a tengeren túli piacokon folyamatosan futnak a nemzetközi kampányok is, hogy az újrainduló versenyben hazánkra irányítsuk a külföldi turisták figyelmét - jelezték. Az őszi és a jövő tavaszi szezont számos nagyrendezvény is segítette és segíti, többek között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Vadászati és Természeti Világkiállítás, az MTV Europe Music Awards díjátadó, vagy a jövő márciusi Bocuse d'Or európai döntő. Jó lehetőségeket tartogat a nemzetközi érdeklődés fenntartására a Visegrádi Négyek magyar elnökségi éve - tették hozzá.
Emlékeztettek: a kormány célja, hogy a gazdasági növekedés év végére elérje az 5,5 százalékot, ebben pedig kiemelt szerepe van a turisztikai ágazatnak, amely tavasz óta megújult stratégia mentén, adatvezérelt módon támogatja a fellendülést. A célok elérését segíti országszerte az a több száz fejlesztés is, amelyek a válság ellenére is folytatódtak, hogy európai színvonalú, családbarát, minőségi, négyévszakos kínálat fogadja mind a belföldi, mind a külföldi vendégeket. A Kisfaludy program keretében 40 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand válik korszerűbbé. Tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely újul meg, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóságra, amely kulcskérdés az ágazat fejlődési irányait figyelembe véve - ismertették.
Összefogással és a közös stratégia mentén a belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar ember nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon, és minden remény megvan arra, hogy már 2022-ben elérjük a 2019-es kiemelkedő év szintjét - közölte az ügynökség, egyben hangsúlyozva, hogy aki mindkét oltást felvette bátran tervezhet utazást őszre és télre is.
A célok nem változtak: Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, a turizmus pedig legyen továbbra is a hazai gazdaság húzóágazata - zárta közleményét az MTÜ.
MTI/címlapfotó: facebook.com/magyarturisztikaiugynokseg

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás