Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

Soha nem vették még igénybe olyan sokan az Európai Unióban egyedülálló magyar adókedvezményt, amely az első házasoknak jár, mint ahányan tavaly. Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt.

A családokat, a gyermekvállalást támogató adórendszer 2015-ben bővült az első házasságukat kötők adókedvezményével - idézte fel a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. A lehetőség a gyermekek után járó családi kedvezményt egészíti ki, így Magyarország, Európában példaértékű módon, az adórendszeren keresztül lényegében már a kezdetektől segíti a családalapítást - tájékoztatott Tállai András.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormányzat számos családtámogató intézkedése is szerepet játszhat abban, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a házasság intézménye. A statisztikai hivatal adatai szerint, míg 2010-ben valamivel több mint 35 ezer pár házasodott össze, addig ez a szám 2020-ra már csaknem a duplájára (67 ezerre) nőtt - részletezte Tállai András, hozzátéve, hogy folyamatosan nő az adókedvezményt igénybevevők száma is. 2015-ben 22 ezren, 2016-ban 54 ezren, tavaly már több mint 105 ezren csökkentették adójukat az első házasságkötésüknek köszönhetően.
A szabályok egyszerűek: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül a házastársak együttesen havi ötezer forint adókedvezményre jogosultak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is igénybe vehető. A házassági kedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát kötötte - ismertette az államtitkár.
Az adóelőlegből is érvényesíthető a kedvezmény, amiről még mindig sokan feledkeznek meg - húzta alá az államtitkár.
Míg a tavalyi szja-bevallásban 105 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2021 májusában 53 ezren érvényesítették azt az adóelőlegükből. Pedig a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerűen, akár néhány kattintást követően is, hozzá lehet jutni. Az adóhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltőjén, az ONYA-n (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) keresztül, egyszerűen, akár okoseszközről is, pár perc alatt kész is az adóelőleg-nyilatkozat, amit a hivatal továbbít a nyilatkozó magánszemély által megjelölt munkáltató, kifizető részére - mondta Tállai András.


A kedvezmény adóelőlegből történő érvényesítése nem csak azért jó, mert a friss házasok hónapról hónapra több fizetést vihetnek haza, hanem azért is, mert így az adóbevallás kitöltésének időszakában nem kell ezzel foglalkozniuk, nem kell kiegészíteniük az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet - jegyezte meg az államtitkár.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. szeptember 19. 06:04
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family