
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Rejtélyes körülmények között tüdőn szúrta magát egy közösségi médiában ismert rapper Ajkán a minap, helikopterrel életveszélyes állapotban vitték kórházba. Ismerősei szerint a 24 éves férfi az élettársával ivott, aki feltehetően ott volt, amikor a zenész megszúrta magát. De a helyiek azt beszélik, a nőnek köze lehetett a késeléshez, csak a férfi magára vállalta az egészet. Szerintük a pár sokat ivott és sokat veszekedett.
Dánielt sokan ismerték a környéken, mivel egy videómegosztó csatornára rendszeresen töltött fel rap dalokat. Barátnője nem régiben költözött hozzá. Volt, aki szerint, sokat és hangosan veszekedtek. A lakásukkal szemben lévő kocsmába is rendszeresen eljártak. Így volt ez nem sokkal a szurkálás előtt is.
„Mindig kértek két sört elvitelre és azt elvitték… Szerintem, a csaj leszúrta bár nem tudom, mert szerette” – mondta a kocsmáros.
Aki ismerte őket, azt mondta a lány mentálisan labilis volt, ezért gyanús nekik az előadott történet.
„Igazából a csaj mászkált mindig késsel, most azt, hogy a gyerek magára vállalta, úgy hívott rendőrt, hogy szíven szúrtam magamat, ez baromság” – mondta egy szomszéd.
A rendőrök egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben csak annyit közöltek, hogy bűntetőeljárást indítottak.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek