
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
A több mint százéves leveleket 1948-ban rejtette el valaki a Zoboki Gábor, Ybl-díjas építészmérnök irányításával felújított épületben.
A szakember így vélekedett a munkálatokról: „Tulajdonképpen össze kellett költözni Ybl Miklóssal. Meg kellett tanulni, hogy a ház hogyan működött, és hogyan lehet hozzányúlni. Ismerni kell az épület teljes anatómiáját ahhoz, hogy az ember ne ártson, hanem javítson, ha tesz valamilyen beavatkozást.” – idézi a hirado.hu.
A felújítás során előkerült „időkapszulákról” is mesélt, mint például a jelmeztervezők szobájának falán felfedezett Lotz Károly-vázlatokról és a megtalált levelekről.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
„A királyi páholy felett találtunk két hatalmas hűtőszekrény méretű dobozt, bennük leveleket. Kézzel írt operaházi levelezés volt zenészekkel, támogatókkal, amelyek az 1880-es és 1890-es években íródtak. Mindezt 1948. július 10-én négy munkás rejtette el a mennyezetben és – mint egy igazi palackpostában – levelet is hagytak, amelyben üdvözölték a későbbi megtalálót” – mesélte Zoboki.
Az építész beszélt a megtalált Feszty-képekről is, amelyek sorsán, rossz állapotuk miatt, még gondolkodnak a restaurátorok.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs