
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
A polgármester alig egy hónapja osztotta meg a polgárdi lakossággal, hogy a környéken valaki sorra mérgezi a háziállatokat, így sem a kutyák, sem pedig a cicák nincsenek biztonságban. Az ügyben már több feljelentés is érkezett a helyi rendőrségre, de a rejtélyes elkövetőt azóta sem találják.
Olyanra is volt példa, hogy ismeretlenek húsdarabot dobtak be egy ház udvarába, amit laborba szállítottunk kivizsgálásra, viszont nem találtunk mérgező anyagot a csalétekben
– írta Nyikos László hosszú Facebook-posztjában, majd leszögezte, a félrevezetések ellenére továbbra is minden erejükkel azon vannak, hogy meglegyen a tettes.
Egy nevük elhallgatását kérő civil csoport 300 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel,
amit az kaphat meg, akik hiteles és hasznos információval tudja segíteni a hatóságok munkáját
– áll a felhívásban. Ezt az összeget a Szeretem Polgárdit Egyesület további 100 ezer forinttal egészíti ki, így összesen 400 ezer forint ütheti annak a markát, aki segít leleplezni azt, ki mérgezi sorra a település állatait.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot