
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Elképesztő barbárság nyomaira lettek figyelmesek a járókelők Budapesten. Egy újbudai állatmentő csapat, a Tizenegy Állatvédő Egyesült által szombaton megosztott fotón látható, hogy valaki jól látható módon, nagy betűkkel belevéste egy fába a „fogva” szót.
Hogy mire gondolhatott a költő, nem sikerült megfejteni: akár rövidítésnek is szánhatta, de az is lehet, hogy megzavarták a „művészt”, így befejezetlen maradt a természetrongáló üzenete.
A még korábban készült kép kapcsán a bejegyzés írója megjegyezte, ha nem lenne jogkövető, törvénytisztelő állampolgár, nemcsak a fát venné társaival kezelésbe, hanem a gátlástalan tettest is.
A fővárosi állatvédők, noha nem az ő feladatuk lenne, felvették a kesztyűt a természetkárosítókkal szemben, és javasolják a XI. kerületben élőknek, hogy tegyenek minél több panaszt az önkormányzat felé.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen