
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
A Debreceni Törvényszék csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a Debreceni Járásbíróság március 3-án, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb április 3-áig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A nő ellen halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Az ügyvédi fellebbezés után eljáró Debreceni Törvényszék kedden másodfokon helybenhagyta a döntést, így a gyanúsítottnak a büntetés-végrehajtási intézetben kell maradnia.

Az indoklás szerint az eljárás jelenlegi szakaszában a legsúlyosabb kényszerintézkedésre van szükség, a gyanúsított letartóztatása szükséges és arányos döntés volt az elsőfokú bíróság részéről.
A Debreceni Törvényszék utalt arra, hogy a gyanúsított visszavonta korábbi beismerő vallomását, emiatt az ügyben igen részletes bizonyítás várható. Különösen igaz ez azért is, mert a bűncselekménynek nem volt szemtanúja, így hangsúlyos lesz a gyanúsított "szubjektív tudattartamának a feltárása" - írták. A végzés végleges.
A törvényszék korábban azt közölte, a nő a gyanú szerint február 26-án délután polgári lakóhelyén a nála elhelyezett kétéves és öt hónapos kisfiút szófogadatlan viselkedése miatt bántalmazta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalom:
Kiderült, hogy miért halt meg a 2 éves Danika, nevelőanyját letartóztatták

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek