Puszta kézzel ölte meg férje szeretőjét a megcsalt feleség Tiszadadán

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án.

2022. június 22. 14:52

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a nő férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a nő tudomást szerzett, féltékenységének pedig többször is hangot adott. Az asszony június 18-án délután egy Szabolcs megyei házban a férjét és a sértettet az ágyban találta.

A nő ütni kezdte riválisát, majd egy hamutartóval fejbe vágta öltözködő férjét, aki elmenekült a helyszínről. A nő ezután folytatta a másik nő bántalmazását, majd puszta kézzel megfojtotta. A sértett a helyszínen meghalt. Az MTI információi szerint az eset Tiszadadán történt.

A sajtószóvivő megjegyezte, a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy az egyébként büntetlen előéletű gyanúsított szabadlábra helyezése esetén megnehezítené a bizonyítást, az eljárásban részt vevő tanúkat és más személyeket befolyásolná, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Címlapfotó illsuztráció: Shutterstock

Gyöngyösi Márton lett a felszámolóbiztos
Gyöngyösi Márton lett a Jobbik felszámolóbiztosa. Így fogalmazott egy elemző, miután az EP képviselőt választották a...
A magyaroknak szükségük van a hazára
Szükségünk van a hazára, mert a haza véd meg bennünket a veszélyektől. Erről Orbán Viktor beszélt a Nemzeti Közszolg...
Életreszóló élmények Zsámbékon
Offroad terepjárózás, gokartversenyzés vagy éppen rally autózás egy profi autóversenyzővel. És ez csak néhány progra...
Balkáni szitu az M2-esen, dühös kamionos őrjöngött az út közepén
A Magyar Közút egyik vezetője még csírájában elfojtotta a balhét, a kamionos azonban így is kövekkel szórta meg hara...
Exkluzív, megszólalt Berki Krisztián pszichológusa
Berki Krisztián pszichológusa először szólal meg a tragédia óta.
Magyar áttörés a FINA-ban
Először lett magyar elnöke a vízilabda technikai bizottságának és a vízilabda edzőbizottságának!
Büszkék az ezüstre, de magasabbra törnek a női vízilabda-válogatott tagjai
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai büszkék a hazai rendezésű világbajnokságon szombaton nyert ezüstérmükre, ug...
Hatalmas földrengés rázta meg Iránt
Öt ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek az Irán déli részén pusztító földrengésben.
Meghalt az Aerosmith dobosának felesége
Meghalt Joey Kramer felesége, Linda Kramer.
Tények Plusz adás, 2022. július 2., szombat
MEGŐRÜLNEK ÉRTÜK - A rajongók szétszedik őket, de mi történik velük, ha hazaérnek? A magyar zenei színpadok legsiker...