
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva.
Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében nagyobb területen is viharos lökések kísérhetik az északnyugatira, majd északira forduló szelet.
A szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat - hívták fel a figyelmet.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, vasárnap reggel észak felől egy markáns hidegfront éri el az országot, ami a délelőtti órákban át is vonul az országon.
A front előterében a nyugati, északnyugati szél már vasárnap hajnaltól nagy területen megerősödik. Délelőtt a front környezetében a hirtelen északias irányba forduló szelet többfelé kísérhetik viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, néhol ettől erősebb lökések is. A front mögött a délutáni órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések az esti órákig még előfordulhatnak.
MTI

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat