
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Emlékezetesre sikerült a Mikulás-buli annak a Nógrád megyei társaságnak, akik a mentők segítségét kérték kedden az egyik faluba. A barátokat egy krampusznak öltözött, 50 év körüli férfi szállította volna lovaskocsival a Mikuláshoz. A férfi azonban a nagy hideg ellen már kora reggel óta "melegített".
Feltehetően ezért lephette meg a lovak hirtelen indulása, amitől annyira elveszítette az egyensúlyát, hogy le is esett a kocsiról.
A szekér ugyan még gurult pár métert, majd a lovak megálltak, a mulatozó társaság pedig azonnal segítséget hívott. A mentők perceken belül a helyszínre értek és ellátták az eszméletlen krampuszt, akit végül stabil állapotban szállíthattak kórházba.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen