
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A fegyveres rabló május 22-én délután rontott be egy zuglói lottózóba és bevételt követelte az alkalmazottjától. A nő engedelmeskedett, az elkövető nem sütötte el a pisztolyt, sérülés nem történt – közölte a rendőrség vasárnap.
Fegyveresen elkövetett rablás miatt indult nyomozás, az egyenruhásoknak pedig sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőt, akit május 26-án este elfogtak. A lakcímén tartott kutatás során előkerült a rabláskor viselt ruhája és a pénz egy része. A pisztolyt a porszívó porzsákjában találták meg a rendőrök, az előzetes adatok szerint flóbert fegyver, amit szakértői vizsgálat alá vetnek.
A nyomozók a 42 éves Sz. Viktort gyanúsítottként hallgatták ki, beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen