
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Összesen 94 tűzesetet jegyzett fel 2025 első napján a katasztrófavédelem, ebből a legtöbb Budapesten, illetve Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében történt – tájékoztattak csütörtökön a közösségi oldalukon.
A Zala vármegyei Cserszegtomajon egy lakóháztól különálló szaunakabin égett ki, de a lángok elérték az épület oldalán a tetőt is. A keszthelyi hivatásos egységek végül megfékezték a tüzet, valamint két gázpalackot is kihoztak a házból.
Nyíregyházán pedig egy melléképület gyulladt ki, majd égett teljes terjedelmében szintén szerdán. A város hivatásos tűzoltóinak kiérkezése előtt egy propánbután gázpalackot hoztak ki az ott lévők az épületből. A szakemberek eloltották a lángokat, és szerencsére senki sem sérült meg.
Kapcsolódó tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen