
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Polt Péter A 150 éves magyar ügyészség a legújabbkori kihívások tükrében című előadásában azt hangsúlyozta, hogy az ügyészi feladatkör és felelősség bővülése a bírói szak rövidülését eredményezte az elmúlt évtizedben. Az előkészítő eljárás bevezetése lehetővé teszi, hogy egyre több vádlott esetében ítélet szülessen már az előkészítés során - húzta alá. Hangsúlyozta: az ügyészség fokozatosan kilépett kizárólagos nemzeti jellegéből, megvalósítva az EU-tagállami szervek együttműködését, valamint a "nemzetek feletti Európát", melyre jó példa az Európai Ügyészség. Mint mondta, mind a tagállamok együttműködése, mind a "nemzetek feletti Európa" megvalósítása azt a célt szolgálja, hogy visszaszoruljon a bűnözés.
Közölte: a két napja megjelent OLAF-jelentés tanúsága szerint 2020-ban 20 százalékkal kevesebb költségvetést érintő csalást tártak fel, mint 2019-ben, a csökkenés öt éve folytatódik. Polt Péter felidézte, hogy a modern ügyészség 150 éve alakult meg azzal a céllal, hogy az állam közérdekeit képviselje. Mint mondta, az új királyi ügyészség a kormányzat alá volt rendelve, de az idők során függetlenedett.
Hangsúlyozta: az ügyészség jelen van a társadalom mindennapjaiban, a szerepe folyamatosan változik és egyre inkább felértékelődik. A jogászgyűlés szombaton zárul Balatonfüreden.
MTI/fotó: MTI/Bruzák Noémi

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád