
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Már önmagában az esős időben való vezetés sok kockázatot hordoz, ám a Budapesti Autósok Közösségének videóján jól látható, hogy vannak, akik felelőtlen viselkedésükkel még növelik a rizikót, és másokat is veszélybe sodornak.
Egy kocsi fedélzeti kamerája december 9-én rögzítette a képsorokat, amikor a sofőr az eső áztatta M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán haladt.
Éppen egy kamionost előzött 110 kilométer per óra körüli sebességgel, ugyanis a csúszós úton ennyit tartott biztonságosnak.
Valószínű, ezt a tempót tartotta túl csekélynek egy hátrébb érkező sofőr, ugyanis miután a belső sávban elszáguldott mindenki mellett, életveszélyes ámokfutásba kezdett.
Senki által nem zavartatva haladhatott az előzés után, ennek ellenére visszalassított, majd ujjat húzott minden mögötte érkezővel. Jobbra-balra kacsázott, közben büntetőfékezgetett, ami azért is rendkívül kockázatos volt, mert a kamerás kocsi mögött érkező többtonnás kamionnak is hirtelen a fékre kellett lépnie.
Végül a szerencsének és a többi autós lélekjelenlétének köszönhetően sikerült elkerülni a balesetet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen