
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
A gazdaság alapjai erősek, a foglalkoztatottak száma továbbra is 4,7 millió, a munkanélküliség szintje az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a beruházási ráta és az exportteljesítmény magas - sorolták.
Bár Magyarország továbbra sem kapta meg a neki járó helyreállítási forrásokat, a magyar gazdaság teljesítménye már 4 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, miközben az uniós átlag 3 százalék körül áll.
A koronavírus járványt követő kilábalás után a veszélyes nemzetközi környezet következtében a magyar gazdaság számos kihívással szembesült. Ennek ellenére 2021-ben 7,2 százalék, tavaly 4,6 százalék volt a növekedés.
A fotó illusztráció (MTI)
2023-ban az elhúzódó orosz-ukrán háború, és a brüsszeli szankciók káros hatásai továbbra is kedvezőtlen külső környezetet teremtenek. "A Magyarországnak járó helyreállítási források felhasználásával tavaly öt százalék feletti mértékben bővült volna a gazdaság, azonban az Európai Bizottság a források visszatartásával rontotta gazdasági teljesítményünket és versenyképességünket" - ismételte a PM.
A negatív hatások az idei év teljesítményét is befolyásolják: az első negyedéves GDP az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal, éves alapon pedig 0,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a következő negyedévekben már folytatódhat a bővülés.
Az Európai Bizottság, valamint a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén elkerüli a recessziót.
A kormány a veszélyes nemzetközi környezetben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, valamint garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és a rezsicsökkentést - hangsúlyozta közleményében a Pénzügyminisztérium.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


