
Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót
Fehér pulóverben, a bal kezében egy összegyűrt, párducmintás plédet szorongatva érkezett meg a 83 éves áldozat házához az a zagyvarékasi férfi, akit a gyilkossággal vádolnak. Úgy tudjuk almát akart vásárolni a nyugdíjastól, de vitatkozni kezdtek és végül kegyetlenül megölte. Háromszor nyakon, majd egyszer hasba szúrta egy késsel. A brutális kivégzés után a férfi rázárta az ajtót a holttestre, majd elment.
A felvételeken jól látszik, hogy távozásakor már nem volt nála a pléd. Úgy sétált az utcán, mintha mi sem történt volna, viszont elkövette azt a hibát, hogy a pokrócot a gyilkosság helyszínén, az ablakpárkányon felejtette - ez buktathatja le.
A tragédia még 2018-ban történt, C. Tamást pár éve bizonyítékok hiánya miatt fel is mentették. Most azonban újra a bíróság elé kellett állnia és szembesítették a felvételekkel. A folyosón összekulcsolta megbilincselt kezeit, ajkait harapdálta és folyamatosan jobbra-balra nézelődött – így várta, hogy behívják a tárgyalóterembe.
Tavaly újra tárgyalni kezdték az ügyet, mert kiderült az is, hogy a férfi DNS-ét megtalálták az áldozat vérén.
A támadó azonban még most sem ismerte el a tettét.
Ha a férfit elítélik, élete végéig rács mögött maradhat.

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt