
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A négyéves Axel Foster pénteken Oklahomában látogatta meg nagymamáját, amikor a tragédia történt. Az egyik pitbull a ketrecben, amikor a gyerek átnyúlt a rácsokon megsimogatni egy kiskutyát, elkapta jobb karját és tőből letépte. A rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy ugyan látott már kutyaharapásokat és támadásokat eddig is, de teljes amputációt még sosem. Hozzátette, hogy amikor a helyszínre érkeztek, a gyerek karja még a ketrecben volt, és amikor a rendőrök megpróbálták visszaszerezni, az állat őket is megtámadta.
Amikor a helyszínre érkeztek, a nagymama a gyerekkel a kocsibeállón várta őket. A rendőrök és tűzoltók legjobb tudásuk szerint a helyszínen ellátták a sérülést, elállították a vérzést. Ezt követően kórházba szállították. Eközben a beszámolók szerint édesanyja kétségbeesetten kiabált, hogy „mi lesz, ha nem éli túl?” – amíg a rendőrök próbálták a fiú karját biztonságba helyezni. Az egyik egyenruhás látta a ketrecben, azt mondta, hogy egy kiskutya el is kezdte megrágni.
Miután a kórházba került, az orvosok megpróbálták megműteni, hogy megtarthassa testrészét, de sikertelen volt a beavatkozás. A rendőrfőnök az nyilatkozta, hogy borzasztó, hogy egy olyan ártatlan tettből, mint egy kiskutya megsimogatása ilyen tragédia bontakozhat ki. „Milyen karácsonya, milyen élete lesz ezek után szegény gyereknek?” – tette hozzá.
A támadó pitbullt később a hatóságok kilőtték. A rendőrség és a gyermekvédelem szakemberei az ügyet vizsgálják. Ha Axelt nem figyelték kellően az esetet megelőzően, vádat emelhetnek a nagyszülők ellen. A rendőrfőnök hozzátette, hogy reméli, csak véletlen, hogy a ketrechez tudott menni, de minden lehetőséget és körülményt megvizsgálnak.
A fiú szülei azt írták az interneten, hogy már két műtéten túl van, és nem csak a karjáért, de az életéért is küzd jelenleg. – írja a Daily Mail.
Címlapfotó: Illusztráció

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál