
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Az utóbbi időben sorra borítják lángokba a szemetes konténereket Szegeden – írta pénteken a Csongrád-Csanád Vármegyei Hírportál.
Fekete György, a Fidesz és a KDNP szegedi képviselőjelöltje hívta fel a lap figyelmét arra a különös esetre, amely a Vajda utcában, két egymástól távol eső helyen történt. Az incidens során ugyanis két hulladéktároló égett ki és olvadt le feltehetően szándékos gyújtogatás miatt. Az egyik kukáról a lángok a mellette álló kocsira is átterjedtek, ami szintén kiégett.
A lap információja szerint az utóbbi időben több mint 10 kukatűz keletkezett a városban, melyek során néhány autó is a tűz martalékává vált. Lángba borították például az egyik Dugonics téri kocsma szemetesét is.
A tűzoltók az összes helyszínre kivonultak és kivizsgálták az eseteket, mivel szinte mindenhol felvetődött, hogy szándékosan okozták a tüzet. A gyújtogatót jelenleg keresik, aki nagymértékű károkat okoz Szegednek, hiszen egy-egy konténer ára 100-150 ezer forint.
A fotók IDE KATTINTVA elérhetőek.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt