
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
2022 nyarán megfenyegette feleségét a férfi, hogy meg fogja ölni őt. Pár nap elteltével levelet is írt a nőnek, melyben az állt, hogy az asszony mondjon le a közös házuk felének tulajdoni részéről, különben végez vele.
A nő a székesfehérvári kórház rendelőintézetében dolgozott betegellátóként. A férfi az egyik kórteremben támadta meg áldozatát. A torkánál megragadta őt, falhoz szorította és ismét gyilkossággal fenyegetőzött. A nő próbált kiszabadulni a szorításból, emiatt a földre esett. A férfi ekkor elővette a 10 és fél centiméter pengehosszúságú pillangókését és bordán akarta szúrni feleségét. Ő el tudta hárítani a szúrást a tenyerével, de a lábszárát megvágta a támadó.

A kép illusztráció: Shutterstock
A kórteremben az egyik beteg segítségért kiáltottt, emiatt a férj menekülni kezdett. A folyosón elkapták őt.
Az ügyészség a vádiratában a most a férfivel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, a letartóztatás meghosszabbítását, továbbá az elkövetéshez használt kés elkobzását indítványozta – közölte az ügyészség.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi