
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 25 éves Essex-i recepciósként dolgozó Lauren Briggs még januárban egy átmulatott éjszaka után reggel arra ébredt, hogy nem kap levegőt, és nagyon rosszul van. Azonnal mentőt hívtak hozzá, majd a kórházban kiderült, állapota olyan súlyos, hogy egyik lábát térdtől lefelé amputálni kell. A másik lábán pedig lábujjait voltak kénytelenek eltávolítani az orvosok, akik nem láttak más megoldást a fiatal nő életének megmentésére.
Az orvosok szerint a tragédia hátterében a pezsgőfürdő állhatott, amiben Lauren előző este jókedvűen megmártózott. Valószínűleg ott fertőződött el az apró vágás, ami a lány lábán volt, a vízben lévő baktériumok agyhártyagyulladást okoztak - írta meg a The Mirror.
A fulladozó lányra egyik barátja talált rá másnap reggel, ekkor Lauren már nem volt képes felállni a földről, csak levegő után kapkodott. Ezt követően 48 órán át kritikus volt az állapota, csak a kórházi gépek tartották életben. Mikor felébredt azután tudta meg, hogy életben maradása érdekében az orvosok amputálták jobb lábát, valamint a bal lábán lévő legtöbb lábujját is el kellett távolítani.
A történtek óta a lány elvesztette munkahelyét, és súlyos beszédzavarai vannak, valószínűleg a sokkhatás következtében, ugyanis az ő esetében is a fantom végtag szindróma feldolgozása nehezíti a gyógyulási folyamatot.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen