
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
A Somogy megyei településen lakó 24 éves férfi 2020. októberében ismerkedett meg a nevelőotthonban élő kiskorú sértettel, akivel 2021. februárjától szerelmi kapcsolatba került. A lány a nevelőotthonban nem érezte jól magát, onnan többször a vádlotthoz szökött. A férfi a hozzá érzelmileg kötődő fiatalt rendszeresen szidalmazta, megütötte, koldulni küldte, majd ellenszolgáltatás fejében szexuális kapcsolatra többször „átadta” egyik ismerősének – közölte az ügyészség.
Kifejtve, hogy 2021. júniusában – azon felháborodva, hogy a lány édesanyjához távozott – a férfi súlyos sérüléseket okozva bántalmazta.
A Kaposvári Törvényszék 2022. decemberében a vádlottat kényszerítés, kerítés és súlyos testi sértés bűntette miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélte. A szexuális szolgáltatásait igénybe vevő ismerőst pedig gyermekprostitúció kihasználásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 3 év börtönbüntetést szabott ki.
Az ítélet ellen a védelem felmentés, illetve enyhítés érdekében, az ügyész súlyosítás iránt fellebbezett.
A Pécsi Ítélőtábla – az ügyészi indítvánnyal egyetértve – most úgy döntött, hogy a barátnőjét felajánló elkövető bűnösségét emberkereskedelem és kényszermunka, és büntetését 7 év fegyházbüntetésre súlyosította. A társára kiszabott büntetést pedig helybenhagyta.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura