Péntektől vége a trükközésnek a boltokban

Az új intézkedés szerint minden 1 milliárd forintos árbevétel feletti üzletben két hónapon keresztül kötelező jelezni, ha egy termék mérete vagy térfogata csökkent.

"Vigyázzon, a termék kisebb lett!" – ez a felirat és egy piros felkiáltójel hívja fel a vásárlók figyelmét egy budapesti élelmiszerboltban arra, hogy a csomagban található termék mennyisége csökkent. Ez a tájékoztatás péntektől minden nagyobb élelmiszerboltban kötelező.

 

A boltok ajtajánál és a polcokon is fel kell tüntetni, hogy a termék beltartalma csökkent, ezt a kormányhivatalok, a fogyasztóvédelem közösen fogja ellenőrizni, és akár 1 millió forintos bírságot szabhat ki, ez minden olyan boltra, kereskedelmi láncra érvényes, akik egymilliárd forint árbevétel fölött rendelkeznek árbevétellel

– hangsúlyozta Nobilis Márton államtitkár.

Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre gyakoribbá vált, hogy bizonyos termékek ára nem változott, a fogyasztók mégis a korábbinál kevesebbet kaptak a pénzükért.

Ennek a gyakorlatnak vet véget a mostani intézkedés.

Ezentúl a gyártónak is kötelessége, hogy tájékoztassa a kereskedőket.

Az érintett termékekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján is tájékozódhatnak a vásárlók. Ezen az oldalon például az látható, hogy egy korábban 175,5 grammos csokoládé mennyisége mostanra 150 grammra csökkent, az ára azonban nem változott.

2024. március 02. 08:09
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...