
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kihasználta, hogy élettársa kiment a hálószobából dohányozni, és rányomult párja ötéves dédunokájára egy idős férfi még 2022 áprilisában – áll a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerdai közleményében.
Amikor a kislány rászólt a hozzá szexuálisan közeledő férfire, az abbahagyta. A gyerek később a rokonainak és az óvodai nevelőjének is beszámolt a molesztálásról.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Szolnoki Törvényszék elsőfokon 5 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönre ítélte az elkövetőt, valamint eltiltotta minden kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozástól. A döntés nem volt jogerős, így a bűnösségét tagadó férfi és védője felmentésért, az ügyészség pedig szigorúbb büntetésért fellebbezett.
Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla dönt majd.
Kapcsolódó tartalom:
Megerőszakoltak és megfojtottak egy 12 éves kislányt Nyíregyházán
Brutális nemi erőszak Győr-Moson-Sopronban, egy 19 éves lány volt az áldozat

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen