
Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen
Egy emődi családi ház udvarán egy 15 éves lány megszülte a gyerekét, majd az egészséges újszülött száját betömte wc papírral és a kicsit átdobta a szomszédba, egy lakatlan telekre. Ez még tavaly februárban történt, a kisbabát később a rendőrök találták meg, de annyira kihűlt, hogy a kórházban meghalt. A gyerek szülőanyja titkolta a terhességét, rokonai megdöbbenve nyilatkoztak az eset után.
„A kislányon semmi nem látszott. Fényképezkedés volt, karácsonyi fotózás és nem látszott rajta semmi, hogy most tényleg várandós lett volna. Nem lehetett látni” – nyilatkozta a Tényeknek egyikük.
A lány 14 éves volt, amikor megismerkedett egy 20 éves fiúval, akitől teherbe esett. Időközben azonban szakítottak, a kamasz pedig későn jött rá, hogy terhes. Szégyellte a történteket, ezért úgy döntött, hogy senkinek sem szól. Amikor beindult a szülés, kiment az udvarra, majd miután életet adott a kislányának, elvágta a köldökzsinórt a kicsit pedig magára hagyta. A szülei észrevették, hogy vérzik, ezért kórházba vitték, ott derült ki, hogy mi történt.
Miután kiderült, hogy szült, a rendőrök kimentek a házhoz és keresni kezdték a kicsit, akit a sárban találtak meg. Ekkor már majdnem teljesen kihűlt, a kórházban pedig már nem tudták megmenteni az életét. A lány ellen most emeltek vádat.
Ha az előkészítő ülésen a váddal egyező tartalommal beismeri a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség mértékes indítványa 5 év fiatalkorúak börtöne és 5 év közügyektől eltiltás.
Ha viszont a lány nem ismeri be, amit tett, vagy nem mond le a jogairól, az ügy tárgyalással fog folytatódni. Tettéért akár 10 évre is a rácsok mögé kerülhet.

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki