
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
2022 decemberében jutott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tudomására, hogy egy nő és élettársa engedély nélkül árul ruhákat az otthonukhoz tartozó melléképületben – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteki közleményében.
Az adóellenőrök ezért civilben kimentek a Marcali járásban található házhoz, és egy próbavásárlás során több mint 20 ezer forint értékben szedtek össze árukat a pár illegális boltjában.
A pult mögött álló nő nem adott bizonylatot a vásárlásról a NAV embereinek, akik ezt követően kisétáltak az üzletből, és az udvarról értesítették kollégáikat. Ezután visszafordultak, majd az üzletbe újra belépve igazolták magukat, és elmondták, mi a probléma.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Az eladónő a pénzügyőrök mondataitól agresszívvé vált, elindult a NAV-osok felé. Mikor megpróbálták feltartóztatni, hangos ordítás kíséretében lekapta lábáról a papucsot, majd az ellenőröket meg akarta dobni vele, amit végül csak egy erélyes figyelmeztetés miatt nem tett meg.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség a negyvenes éveiben járó nővel szemben, és felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi