Pánikgomb mentette meg az életét korábbi párjától

A férfi képtelen volt beletörődni a szakításba, így többször is betört korábbi párja lakásába, ahol ájulásig verte a nőt.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a visszatérő férfi egy konyhakést tartott korábbi párja mellkasához, akit megöléssel fenyegetett még 2019 nyarán a szakításukat követően, melynek egy járőr fellépése vetett véget.

A férfi két nappal később a lépcsőházban várta, hogy a nő győri lakásának ajtaja valamikor kinyíljon. Mikor a mit sem sejtő áldozat kinyitotta az ajtót, akkor belépett a lakásba, majd elvette a nő kulcsait és nem volt hajlandó távozni onnan.

Két héttel később ugyancsak a lépcsőházban várta a nőt, bement vele a lakásába, majd ismét bezárta az ajtót és közölte vele, hogy délutánig nem mehet sehova. A nő megnyomta a pánikgombot, mire a férfi elmenekült.

Ezen két hét leforgása alatt a férfi 240 alkalommal hívta fel telefonon korábbi párját, emellett számos alkalommal csengetett és kopogtatott lakásának ajtaján.

Egy hónappal később a férfi újra bejutott a nő lakásába úgy, hogy a lépcsőházban várakozott. Az ajtó kinyílásakor bement és onnan csak azt követően távozott, hogy a nő ismét megnyomta a pánikgombot, a járőrök pedig kivezették a lakásból. Volt olyan alkalom, amikor a férfi ájulásig verte a nőt.

Az ügyészség a férfit öt bűncselekménnyel vádolja: folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés vétségével, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntettével, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével és háborgatással elkövetett zaklatás vétségével. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

A címlapfotó illusztráció.

2021. október 11. 08:58
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...