
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese elmondta: egy személyautó a Pusztaszeri út és a Törökvészi út találkozása közelében egy kerítésnek ütközött, ekkor sodorta el az embereket.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete azt közölte: a helyszínre két mentőegységet riasztottak. Összesen négy embert láttak el: két nőt - akik közül egyikőjüknél felmerült a csonttörés gyanúja -, továbbá két gyermeket, akiket megfigyelésre kórházba vittek.
Az autó vezetője áthajtott az elválasztó szegélyen, majd egy padon ülő nőt és gyermekeit elsodorta és a kerítésbe csapodott.
MTI/A címlapfotó MTI/Lakatos Péter

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi