Óvodai ballagáson összeveszett apjával, a férfi meghalt

Meghalt az a férfi, akit a saját fia vert meg brutálisan június közepén Tiszadadán. A támadó a gyereke óvodai ballagási ünnepségén veszett össze az apjával, mindketten sokat ittak. Ha kiderül, hogy a verésbe halt bele, a fia akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.

Beduzzadt szemekkel és eltorzult arccal feküdt csövekre kötve a kórházban a férfi. A saját fia verte félholtra. A kegyetlen verés június közepén történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszadadán. A támadó gyerekének az óvodai ballagását ünnepelte a család, ott esett neki az apjának a férfi. A helyieket megdöbbentette az eset.

Úgy tudjuk az idősebb férfi arra kérte a fiát, hogy viselkedjen normálisan, az agresszív fiatal erre dühödött be.

Azzal védekezett a férfi, hogy nagyon részeg volt, elmondása szerint legalább másfél liter pálinkát és 15-20 doboz sört is megivott. Úgy tűnt pár nappal a verés után jobban volt a megvert apa, levették a lélegeztető gépről is, azonban két héttel később mégis meghalt.

Az, hogy két három hét múlva elhalálozott ez felveti annak a lehetőségét, hogy ok okozati összefüggés van a bántalmazás és a halál között. Ezt igazságügyi orvosszakértő fogja megállapítani.

A férfit jelenleg súlyos testi sértéssel gyanúsítja az ügyészség. Ha azonban kiderül, hogy a verés miatt halt meg az apja, akkor ez súlyosbíthatják.

A férfi jelenleg szabadlábon van, az igazságügyi orvosszakértő véleménye után dönthetnek a letartóztatásáról. Ha emberölésre súlyosbítják a vádat, akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.

2023. július 03. 09:19
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes vál...
Taras Kacska úgy véli, hogy „kreatív megoldásokkal” lehet legyőzni Magyarország ellenállását Kijev EU-csatlakozásáva...
Ha sikerrel jár a Budapesti Békecsúcs, a magyar gazdaság végre fellélegezhet, és visszatérhetünk a háború előtti növ...
Mandula Ádám nem teszi zsebre, amit Brasch Bence mondott róla.