
Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje
Oszter Sándor édesanyja, Éva néni néhány hét múlva ünnepelte volna a 97. születésnapját. Színész fia tavaly még megölelte és felköszöntötte ezen a jeles napon, azonban akkor még nem tudta, hogy az volt az utolsó ilyen alkalom.
– Egy gyermek legyen bármilyen idős, akkor is az édesanyja kisfia. Huszonnégy évvel volt idősebb nálam a szeretett anyukám, pár hét múlva lett volna 97 éves. Bánt, hogy a halála előtt nem tudtam elköszönni tőle, már túl gyenge volt, az utóbbi időben pedig csak ritkán ismert fel. Nagyon féltettük a vírusfertőzéstől, de tavaly nyáron, a születésnapján, júliusban még felköszöntöttem és átölelhettük egymást. Szervi baja nem volt, csak elfáradt, tiszta és gyönyörű arcát az utolsó időig megőrizte. Pár hónapja, amikor meglátogattam, még megismert: „Az én drága Rózsa Sándor kisfiam!” Így búcsúzott el tőlem - nyilatkozta a Blikknek a színész.
Édesanyja halálának híre egyedül érte, és azt mondja élete végéig bánni fogja, hogy nem tudott rendesen búcsút venni tőle.
Mikor Sándor értesült a tragédiáról teljesen magába roskadt, és felesége, Failoni Donatella zongoraművész sem tudta őt elérni hosszú ideig, amikor felvette a telefont, akkor sem jutott szóhoz a megrendültségtől – írta meg a napilap.
Donatella egy ideje próbálta felkészíteni férjét arra, ami mindenképp bekövetkezik egy ember életében, de erre valójában lehetetlen felkészülni. A színész mindenhol mécseseket gyújtott, valamint mély gyásza közepette színházi bemutatójára készül.
A címlapfotó illusztráció

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson