
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Drónokkal és mentőhelikopterrel keresték a pilótákat és a roncsokat a brutális baleset után. Egy szakértő szerint valószínűleg azért történhetett a baleset, mert a két pilóta egy ponton túl nem látta egymást.
Ilyesmi akkor szokott előfordulni, hogyha valamiért kettős holttér alakul ki, tehát egyik gép sem látja a másikat. Mert az egyiknek a hasát tehát, a hátul fölül lévőnek a hasa kitakarja az alul elől lévőjét, az pedig hátra nem lát. És ugye, ha ilyenkor az egyik emelésbe kerül vagy belehúz egy kicsit, ugye sebességből magasságot nyer, akkor összeszívódhat a két gép és ilyenkor ütközik
– mondta a Tényeknek Madas László repülésbiztonsági szakértő.
A két vitorlázó repülő feltehetőleg hatalmas lendülettel csapódott egymásba. Egy ilyen gép ugyanis elérheti akár a 250 kilométeres óránkénti sebességet is. A kettős holttér így szinte pillanatok alatt kialakulhatott. Ennek azonban egyáltalán nem szabadott volna megtörténnie a szakértő szerint.
A szabályzatok szerint kettős holttér nem jöhet létre. És a kettős holttér létrejöttéért általában az a felelős, aki hátul van. Tehát aki látta az előtte levőt az utolsó pillanatig, amíg látható volt és ő neki úgy kell helyezkedni, hogy kettős holttér ne alakulhasson ki
– emelte ki a szakértő.
Az ütközés után a pilótáknak muszáj volt kiugraniuk, különben akár tragédiával végződhetett volna a baleset, így a szakértő szerint a lehető legjobban cselekedtek. Madas László azt is elmondta, hogy ehhez hatalmas lélekjelenlétre és fizikai erőre volt szükség, a pilóták bravúrosan oldották meg a helyzetet.
Nem mindig végződnek azonban ilyen szerencsésen a hasonló esetek. Egy fiatal, 17 éves lány zuhant le Dunakeszinél a közelmúltban egy vitorlázógéppel. A brutális becsapódás következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.
2015-ben pedig Esztergomnál szintén a levegőben ütközött össze két vitorlázórepülő. Az egyik lezuhant. Egy tapasztalt oktató és egy tanuló ült a gépen, mindketten szörnyethaltak.
A hihetetlen balesetet többen is látták a környéken. Ez az asszony éppen hazafelé sétált a családjával, amikor meglátták a zuhanó gépet. Rettegtek, hogy esetleg rájuk zuhanhat a monstrum.
A nyíregyházi balesetnél egy arra járó család pánikba esett, hogy a repülők eltalálják őket.
Korábbi tartalmak:

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában