Összeroppan, ha kimegy Benkő Lászlóhoz a temetőbe

Napra pontosan egy évvel ezelőtt adta fel a harcot a legendás zenész. Az Omega azóta sem lépett színpadra, most mindannyian elmesélték, hogy telt el ez az esztendő Benkő László nélkül.

Közben Kóbor Jánosért aggódnak, aki kórházba került a koronavírus miatt. Molnár György, azaz Elefánt a jövő évi 60. jubileumi koncertjükön fejezi be, kilép az együttesből, mert úgy érzi, csonka lett a csapat.

2021. november 18. 18:50
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...