
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A Marcaliban élő édesanya és gyermeke otthonát korábban valószínűsíthetően felgyújthatták, mert a tűzeset helyszínén hat darab gyufaszálat és egy fémdobozt találtak. Itt éltek két kutyájukkal együtt, de mivel a ház lakhatatlanná vált, az új helyre pedig nem vihették az állatokat, ezért ott hagyták őket, de minden nap mentek etetni és látogatni.
A ház leégése óta azonban több bejelentés is érkezett a helyi önkormányzathoz, melyek szerint az állatok alultápláltak és folyamatosan zavarják az ottélőket, ezért el kell őket távolítani. A helyi hatóságok azonban a vizsgálat során semmi hasonlót nem állapítottak meg, így nem is került sor intézkedésre, néhány héttel később viszont a négylábúaknak nyomuk veszett.

A fotó illusztráció: Tv2Play
A tulajdonos szerint erőszakkal vihették el őket az udvarról, mivel korábban sosem fordult elő, hogy elcsavarogtak volna, sőt a fehér foltos nagyon félénk volt. Valószínűsíthetően valaki az egyik helyi patakhoz, a Zuhogóhoz vitte, vagy csalta az állatokat és 20 lövéssel kivégezte őket. A tetemeket egy mezőőr találta meg.
A beteg gyerek teljesen összeomlott kedvencei elvesztésének hírére, az édesanya pedig saját költségén igyekszik kideríteni, pontosan mi történhetett, azonban azt szeretné, hogy a rendőrség indítson vizsgálatot – írta meg a Somogy Vármegyei hírportál.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi