Összeomlás Érden: A mennydörgés erejével csapott le egy férfi haragja

Legtöbben már csak a fékevesztett rikoltozásra lehettek figyelmesek.

A gyógyszer elgurulásának minősített esete játszódott le kedden reggel Érd egyik forgalmas főútján.

A Budapesti Autósok Közösségének beküldött videóból kiderül, a történtek előzményét egy fekete Opel sofőrjének manővere szolgáltatta, aki mindenféle körültekintés nélkül kihajtott a mellékútról egy fehér furgon elé. A vétlen félnek el kellett rántania a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, ám ezt követően egy kereszteződésben, a piros lámpánál állva számonkérte a hibázó vezetőt.


Bár a furgonos felháborodottsága jogosnak tűnik, meglehetősen obszcén stílusban, már-már az idegösszeroppanás határára sodródva próbálta rendezni a fennálló nézetkülönbséget. 

Hülye f**z vagy!

– üvöltötte egyebek mellett, illetve többször is megismételte, hogy a fekete kocsi sofőrje az ő életvel játszott.

Nem tudni, meddig folytatódott még az igen heves csörte kettejük között, ugyanis a kamerás autó egy idő után kikerülte a szájkaratézó feleket.

2024. június 05. 14:08
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...