
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szerda délután az iskolából sétált hazafelé egy 18 év körüli szívbeteg fiatal Budapesten, amikor hirtelen összeesett egy aluljáróban – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.
A diákhoz azonnal több járókelő, köztük egészségügyi dolgozók is odasiettek, akik azonnal mentőt hívtak.
A szemtanúk a mentésirányító utasításai alapján megvizsgálták a fiút, aki ekkor már nem lélegzett.
Így a telefonos instrukciók segítségével megkezdték az újraélesztést, majd egyikük a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért is elszaladt, amit így használni is tudtak.
A mentők perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, amit az aluljáróban összegyűlt tömeg aggódva figyelt.
Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a fiatal beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.
Címlapfotó: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen