
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mazsi a negyedik hónapban van, ilyenkor pedig a női test óriási változáson megy keresztül, hiszen a méhben növekvő babának el kell férnie anyja hasában. A várandós Mazsi hasa is rövid idő alatt nagyot nőtt, ennek következtében viszont nem tudott felegyenesedni sem, ahogy ő fogalmazott: „csak pingvin üzemmódban tudtam sétálni”. Az orvosi segítség ebben a helyzetben létfontosságú volt, a kismamának egyből két megmentője is akadt, akik pihenést és még annál is több pihenést írtak elő neki.
„A méhem növekedésbe kezdett, a méhszalagok folyamatosan nyúlnak, a gyomor feljebb kerül és a belek is más helyre kerülnek, hisz gyermekünknek szüksége van a helyre. Tudtátok, hogy a méh ilyenkor közel 500 szorosára nő az eredeti méretéhez képest?Utasítást is kaptam, hogy tessék kicsit lassítani, feküdni és lábakat felpolcolni.” – írta Mazsi.
Az orvosi tanácsoknak köszönhetően mostanra minden rendben vele és a picivel, és mindenkinek azt tanácsolja, ha bármi furcsát érez a várandóssága alatt, inkább forduljon megbízható segítséghez.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen