Orvosi kezelést ígért, helyette kiskorúakat zaklatott

Öt év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki szexuálisan zaklatott kiskorúakat egy gerincbántalmak kezelésére hirdetett eljárás alkalmazása során - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

Közölték: a vádlott 2016-tól ellenszolgáltatásért rendszeresen kezelt elsősorban kiskorúakat a magáról elnevezett speciális, ízületmobilizációként hirdetett módszerrel, annak ellenére, hogy nem volt az ilyen eljárás végzéséhez szükséges, jogszabályban előírt orvos, illetve gyógytornász felsőfokú egészségügyi szakképesítése.

Egy vizsgálat során a hatóság megállapította, hogy a vádlott által alkalmazott szakmai fogások nem tartoznak egyértelműen az egészségügyi szolgáltatások körébe, ám a hirdetések alapján az érintett szülők azt hihették, gyermekük egészségügyi szolgáltatásban részesül - jegyezték meg.

Kitértek rá, hogy a férfi 2020 és 2021 között a kezeléseken két kiskorút szexuálisan zaklatott, egyiküket megkérte arra is, hogy egy chatalkalmazáson jelölje be őt ismerősnek, majd üzeneteken keresztül próbált vele bizalmas viszonyba kerülni.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az ügyben érintett egyik tanú 2021. december 8-án értesült gyermekeitől a sérelmükre elkövetett cselekményekről, ennek hatására lemondta a további kezeléseket, pár nappal később pedig feljelentést tett a vádlott ellen a rendőrsége

- tette hozzá a bíróság.

Kiemelték, hogy a törvényszék a vádlottat - a vádirati tényállással egyetértve - folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek.

A bíróság a fegyházbüntetés kiszabása mellett a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll - írták.

A törvényszék tájékoztatott arról is, hogy a döntéssel szemben az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezett.

2025. március 25. 18:05
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő reggel
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál. Szegednél pedig elsodor...
Fontos közleményt adott ki az OTP Bank, amiben felhívták az ügyfelek figyelmét a veszélyre.
Magyar Péter kedvenc színésze szerint azért nem mondhatnak el mindent a választások előtt, mert ne adj Isten lenyúlj...