
Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák
A debreceni után újabb hihetetlen autós üldözés történt, ám ezúttal Budapesten. A Tények megkeresésére a BRFK Kommunikációs Osztálya elmondta: a XV. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai pénteken éjjel a Páskom parknál akartak megállítani egy autót, amely a forgalommal szemben haladt az egyirányú úton.
A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, nekihajtott egy szolgálati autónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérülést szenvedett. Több rendőri egység is üldözőbe vette a járművet, amely a jelzéseket figyelmen kívül hagyva tovább száguldozott.
A menekülő autós még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott. A rendőröknek 3 óra körül végül a XVII. kerületi Békás szorosnál sikerült megállítaniuk. Az autóban hárman utaztak, a volánnál egy 16 éves fiatal ült, akinek nem volt jogosítványa.
Az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó rendőrautó elütött egy elé lépő nőt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja.
A nagy erőket követelő üldözésről felvétel is készült, amelyet a Rákosmenti Pirítós oldalon tettek közzé.

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen