
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
A rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni egy lengyel rendszámú kisteherautó sofőrjét kedd este Biatorbágynál, az M1-es autópályán. A jármű vezetője azonban nem állt meg, és a főváros felé vette az irányt - írta a police.hu.
A grúz embercsempész menekülés közben Budaörsön három, Budapesten, a Budakeszi úton, az Attila úton, és a Szilágyi Erzsébet fasoron további hét autónak ütközött, valamint egy rendőrautóra is ráhúzta a kormányt. Az üldözés végül az I. kerületben, az Attila út és a Krisztina út kereszteződésénél ért véget 21 óra 15 perckor, amikor a rendőrök a férfit megállásra kényszerítették. Eközben az embercsempész a kisteherautójával szándékosan nekihajtott a rendőrautónak, majd elfutott a helyszínről, de a közelben elfogták.
A kisteherautó rakteréből 35 illegális migráns került elő, akik szír és marokkói állampolgároknak vallották magukat, közülük senki sem sérült meg.
A rendőrök a grúz férfit előállították, embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
Tekintettel arra, hogy a történtetekkel összefüggésben felmerült a hivatalos személy elleni erőszak bűntett, valamint a közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja az ezzel kapcsolatos iratokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyészség részére megküldi.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval