
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A nap második felében északnyugat felől hidegfront vonul át felettünk, sokfelé alakul ki zivatar. A déli órákig ezeket inkább csak intenzív csapadék , átmeneti szélerősödés (45-70 km/h) és jégeső jellemzően kísérheti. Már ezek a zivatarok is rendszerbe szerveződhetnek.
Elsősorban délután és este gyorsan áthelyeződő heves zivatarokra is számítani kell, amelyeket károkozó szélvihar (> 90-100 km/h), nagyméretű jég kísérhet. Helyenként nagy mennyiségű csapadék is hullhat a zivatarfelhőkből. Van esély rá, hogy a zivatarok délután is rendszerbe szerveződjenek, ezen zivatarrendszerek elsődleges veszélyforrása főként az ország keleti felén a károkozó szélvihar (> 100-110 km/h) lehet. Megj.: A helyzet függvényében piros fokozatú zivatar riasztás is előfordulhat.
A késő esti órákban a zivatarok nagy része várhatóan elhagyja az országot, megnyugszik a légkör. Az éjszaka második felében néhány kisebb zivatar északkeleten és délnyugaton lehet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen