
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Orosz Bernadett 2019. november 11-én sokkolt mindenkit közösségi oldalán megosztott fotóival, ahol arca a felismerhetetlenségig roncsolódott, mert férje, aki alezredesi címet is a magáénak tudhat, úgy megverte, hogy szinte az összes arccsontja eltört. Nem félt, és a mai napig nem fél kiállni az igaza mellett, a bírósági tárgyalások mellett kórházi kezelésekre is jár, már 3 komoly műtéten is átesett.
„A tragédia óta háromszor műtöttek, egyre felismerhetetlenebbül nézek ki. A legjobban az fáj, hogy a gyerekeim soha nem láthatják már az édesanyjuk igazi arcát” – mondta a Ripostnak.
Sokszor önmagát is nehéz felismernie a tükörben a lelkileg hihetetlenül erős nőnek, de folytatja a harcot, mert nem fél.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen